Németek nyomában a Duna mentén – utak, találkozások, élmények
  • Biserica_cu_lanturi2SM.jpg
  • Biserica_cu_lanturiSM.jpg

A Stefan cel Mare és a Mihai Viteazul utca kereszteződésénél van egy kis piactér. A tér képét a kálvinista „Láncos templom” uralja. Szatmárnémeti városa már a 16. sz. elején elkötelezte magát a kálvinista reformáció mellett. Templomuk csak 1622 óta van. Az első megfelelő templom tervei a 18. sz. közepére elkészültek, az alapkő letételével II. József császár „Türelmi rendeletéig” kellett várni. Az építési munkálatok 1788-1806-ig tartottak. A copf-rokokó stílusú épület terveit Preinlich Zsigmond készítette.

A szószék mellett áll a korábban a kurucok által leégetett templom harangja, melyet a város református polgárai 1633-ban az eperjesi harangöntővel, Georg Wierddel készíttettek. A százéves jubileumra egy orgonát építettek be Otto Riegel budapesti műhelyéből.


A „Láncos templom“