Németek nyomában a Duna mentén – utak, találkozások, élmények
  • P1030661.jpg
  • P1030651.jpg
  • P1030589.jpg
  • 02.jpg

A halász és cserző negyed volt a középkorban a városközpontja, melyet írásban először 854-ben említettek. A Blau csatornáin fekszik, mely a Dunába ömlik. A negyed a középkorból származó épületeiről híres, melyekben sok kézműves letelepedett. Mindenekelőtt halászok, cserzők és hajóépítők. Mind ezek a kézművesek keresték a víz közelségét, ami is az ő tevékenységükkel szoros összefüggésben állt. Molnárok és szappanfőzők is ide telepedtek.

A házak itt szorosan egymáshoz simulnak, csak szűk utcák választják el őket egymástól. A ferde ház és a hentes torony már a középkorban ismert építmények voltak. A 16 sz.-ban, amikor Ulm a gazdasági és kulturális életének csúcspontján állt, a Halász negyed már fontos áru-átrakodó hely volt.

A kivándorlóknak az út Magyarország felé leggyakrabban Ulmban kezdődött. Ezért néhány napot vagy hetet a halász negyedben maradtak, vagy az úti kasszájukat egy kicsit feljavítani, vagy mert egy hajóra kellett várniuk. Így itt dolgoztak az itt letelepedett készműveseknél és utána útra keltek egy Ulmer Schachtelen Magyarország felé.

A halászok és Tímárok valamikori negyedében mindig történik valami érdekes. Nyáron óvárosi hangulatú rendezvények keskeny utcácskákon és a kőhidakkal csábítanak sok –sok látogatót. Vezetésekkor a negyed különlegességeit ismerhetjük meg, éjszaka akár egy éjjeliőrnek öltözött idegenvezetővel.


Csatornák a halász negyedben a tipikus, középkori fachwerk- épületekkel.



LINKEK: A ferde ház ferdén emelkedik a vízből. Az épület ma egy szálloda.

JOBBRA: Az ulmi halász negyed híres a sok szerteágazó csatornájáról és a szorosan egymáshoz simuló középkori házairól.

Látnivalók

Schiefes Haus

A ferde ház ma egy szálloda.
Schwörhausgasse 6, D-89073 Ulm
Tel.: +49 (0) 731 967930 
www.hotelschiefeshaus.de

Éjjeliőr vezetések a negyedben

Szeptembertől májusig; minden szerdán: 20.30 h; június –augusztusig: minden szerdán 21.30 h ; € 9.-, kedvezményes € 5.-
Előzetes bejelentés a Turista Információnál:
Münsterplatz 50, D-89073 Ulm
Tel.: +49 (0) 731 161 2830
www.tourismus.ulm.de