Magyarpolány a Bakony hegység lábánál fekszik. A falu lakossága a török hódoltság idején elmenekült, a helység a 18. század közepéig szinte lakatlan volt. A falut a Zirci Apátság szerzetesei hívására Sziléziából és Felső Ausztriából érkező német bevándorlók, majd később, mint ahogyan ezt a korabeli anyakönyvek adatai is igazolják, horvát és szlovák bevándorlók népesítették be újra. A vegyes házasságok következtében a két szláv népcsoport idővel beleolvadt a többséget képző német társadalomba. Polánytól csak egy utca választotta el az újonnan kialakult német helységet, Németpolányt/Deutschpolant.

A bevándorlók a szerződések értelmében szabad telepesek voltak. Három év adómentesség után évi két forint adókötelességet és 12 nap robotmunkát kellett vállalniuk. Polányban és Németpolányban gabona- és szőlőtermelés biztosította a megélhetést. Rizling, ezerjó és a burgundi fajták voltak különösen ismertek.

Az ikerfalvak, igen közeli fekvésük dacára kultúrában, mentalitásban, származásukban és vallási hovatartozásukban teljesen különbözőek voltak. A magyarok, akik a török időket a környéken vészelték át, protestáns vallásúak, a betelepedett németek a katolikus vallás követői voltak. Amikor a katolikus templomot a két falu közös határán építették fel, a cél a polányi németek vallási és nyelvi asszimilációjának elősegítése volt.

A falu katolikus műemlék templomát a 18. században Szent László tiszteletére emeltette az egyesített Zirci és a Heidenaueri apátság. A fa szobrokkal díszített Kálvária, ami a fájdalmas Rózsafüzér öt titkát jeleníti meg, 1770-ben épült.