Németek nyomában a Duna mentén – utak, találkozások, élmények
  • 3336_titel.jpg
  • 18_Nagyesztergar_elsoaldozas.jpg
  • PIC_0038.jpg

Zirctől 5 km-re, a móri úton, a két város között fekszik Nagyesztergár. A területen már a római korban település állt, századokkal később az Árpád kori királyi szolgák lakóhelye.

Zsigmond király itt adományozott birtokot az Ányos családnak, a terület a 19. századig az ö tulajdonukban maradt. Itt született Ányos Pál költő (1756-1784), a magyar szentimentalizmus neves képviselője. A 18. században a nagyesztergári pusztaság betelepítésével egy új történelmi szakasz kezdődött. A bozótos, erdős, hegyvidék lakhatóvá tétele sok nehézségbe ütközött. A birtokos Ányos Ferenc, minden anyagi felkészültség, biztosíték és megfelelő tapasztalatok nélkül irányította a munkálatokat. Az uradalmi birtok vezetésére sem álltak tapasztalt segítők mellette, nem úgy, mint a világi és egyházi szomszédság esetében. Ányos Ferenc az u.n. belső migrációt igyekezett támogatni, számolt a már az ország területén élő németek áttelepülési, illetve jobb körülményeket kereső szándékával. Hogy érdeklődésüket felkeltse, különösen jó feltételeket helyezett kilátásba. Az 1751-böl származó települési levél tanúsága szerint 20 parasztház építését, az erdő és bozót irtás költségeinek fedezését, szabad költözési jogot, valamint két adómentes évet ígér. Ezekben az években itt, a földesúr fa építésű házán kívül csak néhány, a szénégetők, a hamuzsírkészítők és az erdőőrök kunyhói álltak.

Néhány telepes már 1748 körül érkezett a környékre. Az 1760–as évektől, a betelepülésre felszólító levél megjelenése után alig tíz évvel, már 40 családot említenek a feljegyzések. További nyolc év múlva 46 jobbágy, 29 házzal rendelkező és 7 házat bérlő él a vidéken.

Fellner Jakob, az Esterházy család híres építésze tervezte a késő barokk stílusban épült Nepomuki Szent János templomot. Az oltárt díszítő Madonna kép is a 18. századból származik. A két világháború áldozataira emlékeztet a templom falán található emléktáblán olvasható nevek sora.

A minden évben a Nepomuki Szent János napján megrendezett egyházi búcsú az egész falú ünnepe.


Egy nagyesztergári faszerszám készítő az 1970-es évekből.



LINKEK: A templom a 18. század végén Fellner Jakab tervei alapján épült.

JOBBRA: A nagyesztergári gyerekek kétnyelvűen nőnek fel.

Események

Helytörténet kiállítás – Purgly kúria
Radnóti M. u. 74, Nagyesztergár
Telefon: +36 (06) 88 419 621
Nyitva tartás: előzetes bejelentkezés után.